Salzkammergut Trophy - BIKEMAG cikk
"A tökéletes maraton receptje
Arra próbálok rájönni, hogy miért is járok vissza Bad Goisernbe. Talán újabb Salzkammer pólóért? Idén már a hatodikat gyűjtöttem be. A vitrinben pihen már a fekete Finisher 208 feliratú is… Pár éve mondogatom, hogy jövőre biztos nem jövök. Elég volt. Aztán mégis visszahúz a szívem. Remek szervezés, csodálatos táj, barátságos vendégszerető emberek, német precizitás, és sok magyar ismerős. Kell ennél több egy remek versenyhez?
Összegyűjtöttem pár pillanatot, ami örök emlék marad:
A rajtnál a hangulatos városka főutcáján ácsorgunk, nem kint a prérin tépjük szét a szalagokat.
A vaskordon miatt nincs tülekedés, szépen mindenki beáll a sor végére. Szól a zene, csinosak és sokan vannak a bringás lányok. Mellettünk is toporognak páran a csoda bringáikkal. Nem is értem, hogyan keveredtünk a közelükbe. Előttünk, naná hogy magyarok. Megvitatjuk, hogy melyik lány mögé is kellene beállni szélárnyékba. Aztán a tomboló közönségtől felajzva átrobogunk végre a rajtvonalon.
Egész csapat kölök integet az út szélén. Huncut mosollyal az arcukon várják az arra haladókat. Nem lehet kihagyni, feléjük gurulok, és végigpacsizom az egész sort. Ők is, én is remekül szórakozunk.
Komplett baráti társaságok családok ülnek kint a teraszon és szurkolnak: Azt mondjuk nem értem hogy az 1000. pozícióm miért „Bravo, super és sehr gut”, de ők lelkesek, így én is megeresztek több mosolyt, mindjárt könnyebben forog a pedál.
Köves patakmeder, meredek sípálya. Na ez ám a fincsi technikás lejtő. Nyami. „Bevállaljam vagy szégyenszemre toljam le?” Ilyennel otthon nem találkozik az ember. Adrenalin lüktet az erekben. a külvilág megszűnik. Megy az egyensúlyozás, csúszáshatárra fékezett kerekekkel történik a kaszkadőrködés. Huhhh sikerült. Szétáradó boldogság ez.
Megy a pajtizás a hosszú mászások közben. Van idő beszélgetni. Szerencsére van kivel. Sok a magyar ismerős. Valahogy a kelet-európai népek montisai eléggé barátságos típusúak. Pl. egy Iron Maiden mezes orosz sráctól a moszkvai MTB életről is sikerül megtudni ezt-azt.
Aztán felejthetetlen élmény átgurulni az Ewige Wand sziklapárkányán és az alagutakon is. Ez az, ami miatt sokan elzarándokolnak ide. Igen, ez egy igazi kuriózum! Ezt a részt imádom!
A sotteres lejtőkön, ha kiengedi az ember a féket, csak a gumi surrogását, a szétspriccelő kavicsok pattogását és a fokozódó sebességet lehet érzékelni. A száguldás miatt nagy dózisban kerül a véráramba az endorfin. Mivel nagyok a hegyek, így a lejtőzés adta élvezet is sokáig tart. Kár, hogy ott a kanyar, kiszáguldanék legszívesebben az egész világból!
A célba érkezés nem csak a dobogósoknak öröm…
A folyóparton döngetünk. Cseh kolléga előre áll, int, hogy álljak be mögé lánctalpazni. A 28 km/h-ás magányos sebességem már a múlté, 35-37 között száguldunk. Páran még beállnak szélárnyékba. Szépen fogynak így az utolsó kilométerek. Persze én is előre állok vezetni, mert ezt így illik. Olyanok vagyunk, mint a nagyok a Touron. Fő a nemzetek közti összetartás! Nem akarjuk egymást legyőzni a hegyeket jöttünk meghódítani, és azt már megtettük. Cinkos összekacsintás, pár kézmozdulat elég, már nem is kellenek szavak. Tudjuk mi a dolgunk, szépen összedolgozunk. Egyfajta bajtársiasság ez.
Sajnos egyre közelebb a cél. Az egyik garázsból zene szól. Itt jelmezbe öltözött fiatalok szurkolnak, és közben igencsak jól érzik magukat. Nem csak ők, én is. A Trophy alatt annyi buzdítást kaptam, mint itthon 8 év alatt az összes versenyen együttvéve. A célba nem is fáradtan érkezik az ember, hanem lelkileg teljesen feltöltődve. Olyan motivációt kaptam a kerékpársporthoz, hogy elmentem a vásárba, és fél pénzen vettem is gyorsan egy kerékszettet, és elhatároztam, hogy újra edzeni fogok. Jövőre megint jövök?"
http://bikemag.hu/verseny/a-tokeletes-maraton-receptje-salzkammergut-trophy
Kiss Árpád
Arra próbálok rájönni, hogy miért is járok vissza Bad Goisernbe. Talán újabb Salzkammer pólóért? Idén már a hatodikat gyűjtöttem be. A vitrinben pihen már a fekete Finisher 208 feliratú is… Pár éve mondogatom, hogy jövőre biztos nem jövök. Elég volt. Aztán mégis visszahúz a szívem. Remek szervezés, csodálatos táj, barátságos vendégszerető emberek, német precizitás, és sok magyar ismerős. Kell ennél több egy remek versenyhez?
Összegyűjtöttem pár pillanatot, ami örök emlék marad:A rajtnál a hangulatos városka főutcáján ácsorgunk, nem kint a prérin tépjük szét a szalagokat.
A vaskordon miatt nincs tülekedés, szépen mindenki beáll a sor végére. Szól a zene, csinosak és sokan vannak a bringás lányok. Mellettünk is toporognak páran a csoda bringáikkal. Nem is értem, hogyan keveredtünk a közelükbe. Előttünk, naná hogy magyarok. Megvitatjuk, hogy melyik lány mögé is kellene beállni szélárnyékba. Aztán a tomboló közönségtől felajzva átrobogunk végre a rajtvonalon.
Egész csapat kölök integet az út szélén. Huncut mosollyal az arcukon várják az arra haladókat. Nem lehet kihagyni, feléjük gurulok, és végigpacsizom az egész sort. Ők is, én is remekül szórakozunk.
Komplett baráti társaságok családok ülnek kint a teraszon és szurkolnak: Azt mondjuk nem értem hogy az 1000. pozícióm miért „Bravo, super és sehr gut”, de ők lelkesek, így én is megeresztek több mosolyt, mindjárt könnyebben forog a pedál.
Köves patakmeder, meredek sípálya. Na ez ám a fincsi technikás lejtő. Nyami. „Bevállaljam vagy szégyenszemre toljam le?” Ilyennel otthon nem találkozik az ember. Adrenalin lüktet az erekben. a külvilág megszűnik. Megy az egyensúlyozás, csúszáshatárra fékezett kerekekkel történik a kaszkadőrködés. Huhhh sikerült. Szétáradó boldogság ez.
Megy a pajtizás a hosszú mászások közben. Van idő beszélgetni. Szerencsére van kivel. Sok a magyar ismerős. Valahogy a kelet-európai népek montisai eléggé barátságos típusúak. Pl. egy Iron Maiden mezes orosz sráctól a moszkvai MTB életről is sikerül megtudni ezt-azt.
Aztán felejthetetlen élmény átgurulni az Ewige Wand sziklapárkányán és az alagutakon is. Ez az, ami miatt sokan elzarándokolnak ide. Igen, ez egy igazi kuriózum! Ezt a részt imádom!
A sotteres lejtőkön, ha kiengedi az ember a féket, csak a gumi surrogását, a szétspriccelő kavicsok pattogását és a fokozódó sebességet lehet érzékelni. A száguldás miatt nagy dózisban kerül a véráramba az endorfin. Mivel nagyok a hegyek, így a lejtőzés adta élvezet is sokáig tart. Kár, hogy ott a kanyar, kiszáguldanék legszívesebben az egész világból!
A célba érkezés nem csak a dobogósoknak öröm…
A folyóparton döngetünk. Cseh kolléga előre áll, int, hogy álljak be mögé lánctalpazni. A 28 km/h-ás magányos sebességem már a múlté, 35-37 között száguldunk. Páran még beállnak szélárnyékba. Szépen fogynak így az utolsó kilométerek. Persze én is előre állok vezetni, mert ezt így illik. Olyanok vagyunk, mint a nagyok a Touron. Fő a nemzetek közti összetartás! Nem akarjuk egymást legyőzni a hegyeket jöttünk meghódítani, és azt már megtettük. Cinkos összekacsintás, pár kézmozdulat elég, már nem is kellenek szavak. Tudjuk mi a dolgunk, szépen összedolgozunk. Egyfajta bajtársiasság ez.
Sajnos egyre közelebb a cél. Az egyik garázsból zene szól. Itt jelmezbe öltözött fiatalok szurkolnak, és közben igencsak jól érzik magukat. Nem csak ők, én is. A Trophy alatt annyi buzdítást kaptam, mint itthon 8 év alatt az összes versenyen együttvéve. A célba nem is fáradtan érkezik az ember, hanem lelkileg teljesen feltöltődve. Olyan motivációt kaptam a kerékpársporthoz, hogy elmentem a vásárba, és fél pénzen vettem is gyorsan egy kerékszettet, és elhatároztam, hogy újra edzeni fogok. Jövőre megint jövök?"
http://bikemag.hu/verseny/a-tokeletes-maraton-receptje-salzkammergut-trophy
Kiss Árpád
Megjegyzések