Bükk maraton helyett láncszakítós túra
Kiss bringás beszámoló a Bükk marciról - kicsit másképp.
Avagy láncbontó nélkül a bringás félkarú oriás.
Voltam a Bükk marcin de csak nézőként. Elég furcsa érzés volt. Buzdítottam Nagymezőn a nagy kanyarban a népeket. Nagyon vártam a HBSE versenyzőit. A verseny elejét lekéstük, mivel nagyon magasra „építették” ezt az ellenőrzőpontot.
Jávorkút irányából a „20 forintos” úton közelítettük meg Tomival a versenyt. Rengeteg sok bringással találkoztunk menet közben. Visszasírtuk a kommunizmust. Akkor volt még erre őr és sorompó, így jóval kevesebb autó rodeózott erre.
A maratonon jó volt látni az ismerős arcokat. Sorban jöttek a kék mezesek is. Szabi, Zsolti, Ádám. Kiabáltunk rendesen. Mondjuk abban a derékszögű kanyarban max fékezni kellett, azért lelkesek voltunk. :))
Közben jött a hír, hogy öcsém ünnepi bejelentést készül tenni a családi ebédnél, ezért gyorsan haza indultunk és a Bánkúti sípályán bemutattunk egy óriási DH-t a nézők nagy megelégedésére. Itt még nem sikerült összezúznom magam. De ami késik, nem múlik. Otthon Jan Becher társaságában megünnepeltem, hogy nagybácsi leszek. Hurrá.
Délután öcsi is csatlakozott a túrához. Aki nem bírt magával és olyan sziklás gyökeres meredek hegyre vitt, hogy alig bírtam utána tekerni. Kibújt belőle a szunnyadó XC versenyző. Évek óta pár kilométert teker csak az erdőben, mégis úgy otthagyott, hogy csak na. Szörnyű. :))
A látvány azért kárpótolta szenvedésekért. Bár nagyon megtetszettek a technikás mászások mostanában. Az más kérdés, hogy se erőm se megfelelő technikám hozzájuk. Azért lelkes vagyok.:)
A Szeleta gerincen mentünk a Hámori tó feletti támaszponthoz. A volt orosz laktanyát teljesen visszafoglalta az erdő. No meg a rabló népek is tették azért a dolgukat. És ezután történt meg a csoda, amire már régen „vártam”. Egy kistányéros emelkedőn váltás után hirtelen lukat tekertem.Olyan erős vagyok már, hogy széttéptem a láncomat. Szerszám persze senkinél sem volt, pedig erről már jó párszor szó esett. Opsz 9 kilcsi a civilizáció. Sebaj engedtem a gépet lefelé a hegyről. Nem fékeztem senkiért. Kell a lendület. Ennek majdnem egy helyszínelő rendőrautó látta a kárát. Meg én.:)
Jó helyen történt a technikai hiba, így majdnem hazáig gurultam. A sík részeken Tomi barátom segített ki. Jól megtolt hátulról ::)) Innentől egy sikertörténet a láncszerelés. Video bácsi vasárnap ellenére is bent volt este a műhelyében. Ami persze hogy útba esett. Így 5 perc alatt használható lett a gépem. Köszi.
Tudtam, hogy nem szabad indulnom a Bükk maratonon. Belegondolni is rossz, ha verseny közben tépem szét a láncom. Így sokkal jobban telt a napom: Kis maraton nézés, buzdítás, technikás zúzás lefelé, finom ebéd, láncszakadás, szervíz. Mi minden belefér egy napba.:))
Láncbontó forever!
Avagy láncbontó nélkül a bringás félkarú oriás.
Voltam a Bükk marcin de csak nézőként. Elég furcsa érzés volt. Buzdítottam Nagymezőn a nagy kanyarban a népeket. Nagyon vártam a HBSE versenyzőit. A verseny elejét lekéstük, mivel nagyon magasra „építették” ezt az ellenőrzőpontot.
Jávorkút irányából a „20 forintos” úton közelítettük meg Tomival a versenyt. Rengeteg sok bringással találkoztunk menet közben. Visszasírtuk a kommunizmust. Akkor volt még erre őr és sorompó, így jóval kevesebb autó rodeózott erre.
A maratonon jó volt látni az ismerős arcokat. Sorban jöttek a kék mezesek is. Szabi, Zsolti, Ádám. Kiabáltunk rendesen. Mondjuk abban a derékszögű kanyarban max fékezni kellett, azért lelkesek voltunk. :))
Közben jött a hír, hogy öcsém ünnepi bejelentést készül tenni a családi ebédnél, ezért gyorsan haza indultunk és a Bánkúti sípályán bemutattunk egy óriási DH-t a nézők nagy megelégedésére. Itt még nem sikerült összezúznom magam. De ami késik, nem múlik. Otthon Jan Becher társaságában megünnepeltem, hogy nagybácsi leszek. Hurrá.
Délután öcsi is csatlakozott a túrához. Aki nem bírt magával és olyan sziklás gyökeres meredek hegyre vitt, hogy alig bírtam utána tekerni. Kibújt belőle a szunnyadó XC versenyző. Évek óta pár kilométert teker csak az erdőben, mégis úgy otthagyott, hogy csak na. Szörnyű. :))
A látvány azért kárpótolta szenvedésekért. Bár nagyon megtetszettek a technikás mászások mostanában. Az más kérdés, hogy se erőm se megfelelő technikám hozzájuk. Azért lelkes vagyok.:)
A Szeleta gerincen mentünk a Hámori tó feletti támaszponthoz. A volt orosz laktanyát teljesen visszafoglalta az erdő. No meg a rabló népek is tették azért a dolgukat. És ezután történt meg a csoda, amire már régen „vártam”. Egy kistányéros emelkedőn váltás után hirtelen lukat tekertem.Olyan erős vagyok már, hogy széttéptem a láncomat. Szerszám persze senkinél sem volt, pedig erről már jó párszor szó esett. Opsz 9 kilcsi a civilizáció. Sebaj engedtem a gépet lefelé a hegyről. Nem fékeztem senkiért. Kell a lendület. Ennek majdnem egy helyszínelő rendőrautó látta a kárát. Meg én.:)
Jó helyen történt a technikai hiba, így majdnem hazáig gurultam. A sík részeken Tomi barátom segített ki. Jól megtolt hátulról ::)) Innentől egy sikertörténet a láncszerelés. Video bácsi vasárnap ellenére is bent volt este a műhelyében. Ami persze hogy útba esett. Így 5 perc alatt használható lett a gépem. Köszi.
Tudtam, hogy nem szabad indulnom a Bükk maratonon. Belegondolni is rossz, ha verseny közben tépem szét a láncom. Így sokkal jobban telt a napom: Kis maraton nézés, buzdítás, technikás zúzás lefelé, finom ebéd, láncszakadás, szervíz. Mi minden belefér egy napba.:))
Láncbontó forever!
Megjegyzések