Örömbringa

Kedves olvasók az úgy volt, hogy szokás szerint elmentünk a sűrű sötét kerek erdőbe kerékpársportolni.

Jöttek a vaddisznók. De nem ám 1, nem is kettő, hanem egy nagy csorda. És nem ám szépen csöndben. Hanem csorda módra összevissza csörtettek az avarban.
Pisszegtem is nekik, hogy csönd, mer a vadász az alszik, nem kéne felzavarni. Mer akkor lesz nemulass, ha előveszi... a puskáját.

De nem hallgattak a szép szóra, Ezek úgy jöttek, és olyan nagyok voltak. Hú de nagyon befékeztem. Hogy, hogynem a beépített printerem barna vonalkódot nyomtatott a bringásgatyómba.
Aztán továbbmentünk. Mit mentünk száguldottunk. Főleg Mackótestvér, aki megfelelő világítással felszerelkezve megtáltosodott.

Itt kell megemlékeznünk Krilin topiktársról, aki ugyan elveszett a KT2-ből és nem jött velünk tekerni, de szelleme, és most már lámpája is örökre velünk marad. (Mivel a Mirage lampiont Janimaci megvásárolta.)
Jó kis darab. Végre láttunk is valamit. Én főleg a porfelhőt, amit JM okozott.

Aztán jött a domb, akarom mondani a hegy. Vagyis a meredély, a kitekerhetetlen FAL.
De előbb még bementünk mindenféle ösvényekre, amelyek sehová sem vezettek. Egyesek azt gondolhatnák, hogy eltévedtünk, vagy nem ismerem a környéket. De ez nem így van. Direkt mentünk be a sűrűbe Yetire vadászni, de csak egy vadászlest sikerült becserkészni.

Aztán megint jöttek a vaddisznó állatok, de most jól a szemükbe világítottunk.

Na a hihetetlen meredélyen csak egy bátor lovag tudott felkaptatni. Nem árulom el, hogy az nem én voltam, hanem valaki más, aki mindig ott van velem a sötét erdőben és szép Scott karbon bicaja van.

Ja én azért nem tudtam feltekerni, mert:
  • A tesztbicajom vázgeometriája nem volt megfelelő.
  • Leesett a pulzusom, vagy felment már nem is tudom.
  • Nem is akartam feltekerni.
  • Szeretek bringát tolni.
  • Túl erős vagyok elpörgött a kerék + a lánc is elszakadt.

Szeretnék köszönetet mondani minden kedves résztvevőnek. Jövő héten megint megyünk.

Ja egy másik meredélyre sem mentem fel, mert arra sem volt kedvem. De az a másik csávó akinek nem is írom le a nevét, az bezzeg….az jól megküldte.

Ami jó hír, hogy ma nem kellett senkinek defektet szerelni. Pedig már nagyon tudunk, jól begyakoroltuk az utóbbi időben.

Ja és egy másik szőrős mackónak, aki Wooky névre hallgat, be kellett írjam a mai napra az igazolatlan hiányzást. A többiek távollétét elfogadtam. :)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések