Nagy-Kopasz MTB túra
Jandi nagyon szépen leírta, hogy merre túráztunk:
"...Zakira nem hatottak a burkolt (vagy kevésbé burkolt) célzások, és ezúttal sem hazudtolta meg önmagát: nem spórolta el a tempót.
Szóval ha nem akartunk nagyon lemaradni, akkor fújtattunk, prüszköltünk, és a saját nyálunkon csúsztunk fölfelé. De jó volt. :)
Szokás szerint a Kiscellin volt a bemelegítés, majd HHH szintút, ezután pedig Zaki Mester mutatott nekünk nagyon klafa kis ösvényt, ahol csak néhány helyen kellett az életünket kockáztatni. :) Solymár előtt egy réten megálltunk kajjantani. Itt készült is rólam egy remek kép, amint átugrok egy patakot, (bringa nélkül) mert Zaki szerint féltem visszamenni a fapallón (ami a kajázós-asztalhoz vezetett) és tényleg... Már odafalé is nyugdíjasokat megszégyenítő ügyességel, és gyorsasággal tipegtem át rajta,
visszafelé inkább nem kockáztattam... :)
Ezután megmásztuk a Zsíros-hegyet, ami azért jó, mert jó. A tetején Zaki nagy bánatára nem az Antónia árok felé fordultunk, hanem inkább civilizálódtunk Nagykovácsiban, ahol vettem Túró-Rudit, vizet, meg narancsot, miközben Ködmönék kinnt dacoltak a bolt előtt az időjárási elemekkel...és főleg vigyáztak a bringámra.:)
A következő terep-akadály a Nagy-Kopasz volt, amire viszonylag simán feljutottunk. Itt eszközöltünk némi tápanyag bevitelt, majd kiláttunk a dizájnos kilátóból. Az igazi buli csak ezután kezdődött. Mentünk-mentünk-mendegéltünk, és egyszercsak azon kaptuk magunkat, hogy elfogyott az orrunk elől a jelzés. Térképésztünk, térképésztünk, végső elkeseredésünkben még Ködmönt is (mint közismert tájékozódási főszakértőt)megkérdeztük, hogy szerinte merre van kelet. Erre ő így válaszolt: "Kelet? Hátőőőőőizééé. Nemtudom...". Szóval mit volt mit tenni, bevetettük magunkat a jelzetlen utak sűrűjébe, és sorra állítottuk fel a különböző hipotéziskeket a térkép legkülönbözőbb pontjaira mutatva, hogy most éppen hol is lehetünk. Zsenialitásunk egyértelmű bizonyítékaként, miután több veszélyes, és gonosz útvesztőn verekedtük (vagy inkább bringáztuk) keresztül magunkat, végül megleltük a helyes utat.
Ennek nagyon megörültünk, és némi mászás után vidám déházásba kezdtünk...ahol rövidesen ismét szem elől tévesztettük a hazajutást ígérő jelzést. Mivel ekkor már igen kifinomult technikával kezeltük a hasonló helyzeteket, ("menjünk arra, az biztos jó lesz...") így hamar visszataláltunk, és elértük a Fekete-fejet.
Ha már ott voltunk megmásztuk azt is, és a tetején sikerült meggyőznöm a srácokat, hogy a Nagy Hárshegy még simán belefér. Ködmön ekkor nem is mulaszotta el kifejteni, miszerint én egy perverz állat vagyok, és legközelebb nem a Zakit nem hívja, hanem engem. :) (Bár szerintem valójában egyedül szeretne inkább bringázni... :P :))
A Nagy Hársra fölfelé Zakiéknak már nem volt kedve bringázni, így ők egy dh pályán rövidítettek. Egy olyan helyen kezdték el fölfelé tolni, ahol lefelé is csak seggencsúszva lehet közlekedni. Én szépen fölkarikáztam a rendes úton, és megvártam őket. :)
Itt már senkinek nem volt kilátós hangulata, sokkal inkább "menjünkhaza" hangulata, szóval legurultunk. A nap utolsó mutatványaként a kisvasútnál megmutattam Ködmönéknek, hogy hogy kell átmenni a síneken bringával, miközben jön a vonat. Zaki mondta is, hogy akár triálosnak is jó lennék. :P
Ezután már nem volt más hátra csak némi palacsinta fogyasztás, és hazatekerészés.
Ja és volt még térkép-mozaik, alig volt víz a Vörös-pocsolyában, pedig Ködmön pont amiatt jött, meg találtunk helyet, ahol meg lehetne rendezni az első KTT bajnokságot... (kategóriák: ki repül messzebbre, ki pattan többet a földön, esetleg célba-KTT)
Ahogy mondani szokták: jó mulatság, férfi munka volt! Mindenki sajnálhatja, aki nem jött! :P :)
András
(...vagy Jandi, de már úgy megszoktam az Andrást is...)"
"...Zakira nem hatottak a burkolt (vagy kevésbé burkolt) célzások, és ezúttal sem hazudtolta meg önmagát: nem spórolta el a tempót.
Szóval ha nem akartunk nagyon lemaradni, akkor fújtattunk, prüszköltünk, és a saját nyálunkon csúsztunk fölfelé. De jó volt. :)
Szokás szerint a Kiscellin volt a bemelegítés, majd HHH szintút, ezután pedig Zaki Mester mutatott nekünk nagyon klafa kis ösvényt, ahol csak néhány helyen kellett az életünket kockáztatni. :) Solymár előtt egy réten megálltunk kajjantani. Itt készült is rólam egy remek kép, amint átugrok egy patakot, (bringa nélkül) mert Zaki szerint féltem visszamenni a fapallón (ami a kajázós-asztalhoz vezetett) és tényleg... Már odafalé is nyugdíjasokat megszégyenítő ügyességel, és gyorsasággal tipegtem át rajta,
visszafelé inkább nem kockáztattam... :)
Ezután megmásztuk a Zsíros-hegyet, ami azért jó, mert jó. A tetején Zaki nagy bánatára nem az Antónia árok felé fordultunk, hanem inkább civilizálódtunk Nagykovácsiban, ahol vettem Túró-Rudit, vizet, meg narancsot, miközben Ködmönék kinnt dacoltak a bolt előtt az időjárási elemekkel...és főleg vigyáztak a bringámra.:)
A következő terep-akadály a Nagy-Kopasz volt, amire viszonylag simán feljutottunk. Itt eszközöltünk némi tápanyag bevitelt, majd kiláttunk a dizájnos kilátóból. Az igazi buli csak ezután kezdődött. Mentünk-mentünk-mendegéltünk, és egyszercsak azon kaptuk magunkat, hogy elfogyott az orrunk elől a jelzés. Térképésztünk, térképésztünk, végső elkeseredésünkben még Ködmönt is (mint közismert tájékozódási főszakértőt)megkérdeztük, hogy szerinte merre van kelet. Erre ő így válaszolt: "Kelet? Hátőőőőőizééé. Nemtudom...". Szóval mit volt mit tenni, bevetettük magunkat a jelzetlen utak sűrűjébe, és sorra állítottuk fel a különböző hipotéziskeket a térkép legkülönbözőbb pontjaira mutatva, hogy most éppen hol is lehetünk. Zsenialitásunk egyértelmű bizonyítékaként, miután több veszélyes, és gonosz útvesztőn verekedtük (vagy inkább bringáztuk) keresztül magunkat, végül megleltük a helyes utat.
Ennek nagyon megörültünk, és némi mászás után vidám déházásba kezdtünk...ahol rövidesen ismét szem elől tévesztettük a hazajutást ígérő jelzést. Mivel ekkor már igen kifinomult technikával kezeltük a hasonló helyzeteket, ("menjünk arra, az biztos jó lesz...") így hamar visszataláltunk, és elértük a Fekete-fejet.
Ha már ott voltunk megmásztuk azt is, és a tetején sikerült meggyőznöm a srácokat, hogy a Nagy Hárshegy még simán belefér. Ködmön ekkor nem is mulaszotta el kifejteni, miszerint én egy perverz állat vagyok, és legközelebb nem a Zakit nem hívja, hanem engem. :) (Bár szerintem valójában egyedül szeretne inkább bringázni... :P :))
A Nagy Hársra fölfelé Zakiéknak már nem volt kedve bringázni, így ők egy dh pályán rövidítettek. Egy olyan helyen kezdték el fölfelé tolni, ahol lefelé is csak seggencsúszva lehet közlekedni. Én szépen fölkarikáztam a rendes úton, és megvártam őket. :)
Itt már senkinek nem volt kilátós hangulata, sokkal inkább "menjünkhaza" hangulata, szóval legurultunk. A nap utolsó mutatványaként a kisvasútnál megmutattam Ködmönéknek, hogy hogy kell átmenni a síneken bringával, miközben jön a vonat. Zaki mondta is, hogy akár triálosnak is jó lennék. :P
Ezután már nem volt más hátra csak némi palacsinta fogyasztás, és hazatekerészés.
Ja és volt még térkép-mozaik, alig volt víz a Vörös-pocsolyában, pedig Ködmön pont amiatt jött, meg találtunk helyet, ahol meg lehetne rendezni az első KTT bajnokságot... (kategóriák: ki repül messzebbre, ki pattan többet a földön, esetleg célba-KTT)
Ahogy mondani szokták: jó mulatság, férfi munka volt! Mindenki sajnálhatja, aki nem jött! :P :)
András
(...vagy Jandi, de már úgy megszoktam az Andrást is...)"
Megjegyzések