BEAC-MAXI teljesítménytúra
Még nyílnak a völgyben a kerti virágok..., de az iskolások már az új tankönyveiket lapozgatják. Bizony itt van már a Szeptember. A bringásoknak sem kell sokat gondolkozni az első hétvége programján. Versenyzőknek irány a Mátra Maraton, a túrázóknak pedig a BEAC Maxi teljesítménytúra. A tavalyi véres, kórházos maraton kicsit kedvem szegte ezért inkább a 110 km távot és 4000 méter szintet tartalmazó MAXI-t választottam. Gondoltam ez a maratonok hosszú távján acélozódott izmaimnak majd meg sem kottyan.:: )) Kicsit elszámítottam magam.
A kalandok már az állomáson elkezdődtek. Pénzem nem bírták felváltani az ügyes vasutasok. Telt az idő, a vonat lassan induláshoz készült. Megtudtam a pénztár nem arra van kitalálva, hogy korán reggel pénzt adjon vissza. Hmmm. Úgy látszik a MÁV pénztár még nem csatlakozott Európához. Valahol lemaradt, vagy kisiklott.
A kis közjáték eredményeképp a kaller bá nem akart felengedni a vonatra, ami szerinte már megtelt. Az igaz, volt már vagy 20 bringa a peronon és ebből a HBSE és a KT2 szép számmal képviseltette magát. Könyörgésem és Orby szavai meglágyították a keményszívű vasúti dolgozó szívét. Sikerült feljutni. Hurrá.
Először azt hittem a rajongóim kattintgatják a peronon a vakuikat, de nem. Begördült mellénk a nosztalgia expressz gyönyörű vagonjaival. A népek ezt fotózták lelkesen. :)
HBSE csapatból János és Szabi a hosszú távra készültek, de hozzánk csatlakozott Orby + barátja valamint Andor is. Vagy inkább mi hozzájuk.:) Szabinka + Zaki Ebalázs és Kaszi a 70-es túrán indultak.
A vonaton folyamatos volt a reggelizés. Ha valaki abba hagyta az evést egyből valaki más kezdett egy szendvicset eszegetni. Kezdetnek mindjárt elmajszoltunk csapat szinten 1 millió kalóriát. De kellett is az energiafeltöltés. Lehet, hogy Lance Amstrong nem ilyen kajákat fogyaszt, de szegénynek mi öröme lehet az életben? :: ))
Repkedtek beszélgetés közben a helységnevek is. Én tudatlanként annyit hámoztam ki belőlük, hogy ami hegyre végződik az nem jó, mert az meredek, és ott tekerni kell. Ami rétre végződik az jó, mert sík, de a legjobb az a turistaház, mert ott piheni, bablötyit enni és söröcskézni lehet. : ))
A rajt után olyan huszáros hajrába kezdtünk, hogy kis csapatunk egyből szétszakadt. Pulzusom kikalimpál a megfelelő zónából. Gondoltam edzésnek jó lesz ez a túra, laza tempóban eltekerészek. De e helyett csak szuszogok. Én vagyok a gyagya, miért hozok túrára pulzusmérőt? Kell nekem ezzel idegesíteni magam?:: ))
Mivel abszolút ismeretlen volt a táj, meg a neveket sem bírtam megjegyezni, nem tudom pontról pontra ismertetni, hogy melyik jelzésen, honnan hová, hogyan jutottunk el. Az Őrsvezetőnk a tapasztalt Orby volt, aki már sokadszor teljesítette a távot. Így őrá bíztuk magunkat. Én magamtól már a rajtnál eltévedtem volna.
Azt hittem csak a maratonok olyanok, hogy az ember nyomja izomból és a végén a tájból nem is emlékszik sokra. Egyelőre nekem eléggé összefolynak a Beac Maxi eseményei is. Veszek egy térképet és próbálom majd Kálámbó módjára kielemezni a történteket.
Ami biztos, hogy becsülettel végigtekertük az adott jelzéseken távot. A B terv az lett volna, hogy ahol aszfaltosabb, kevésbé göröngyösebb, ne adj isten rövidebb, ott azt az utat választjuk. De nem. A hajcsár bácsink szigorú volt és nem engedett. Brühüh. Pedig Jánossal többször próbáltuk szabotálni az eredeti terveket. Nem baj így kaptunk titkosellenörzőpontos becsületpecsétet. Ami azért jó. : ))
Gasztró túrát sikerült véghezvinni ez alkalommal is. Andorral az első alkalommal már frissítettük is magunkat a bevált bablötyi + sör kombóval. Aztán volt még szedrezés + babapiskóta + isteni finom zsíros kenyér hagymával + raguleves. Így utólag is összefut a nyál a számban. Ja majdnem elfelejtettem a többszörös orgazmust okozó mézédes dinnyeszeleteket, amivel a rendezők kedveskedtek fent valamelyik csúcson. Ezekért a pillanatokért érdemes élni. : )) Kisrigóban irigyeltem azért Szabinkát, Zakit, Kaszit, Ebalázst, hogy ők már végeztek a túrával, és békésen falatozhattak. Nekünk meg menni kellett. Ez a hajcsárbácsi műve már megint. Bár e nélkül reggelre sem értük volna el a célt, elég sokat hédereztünk így is.:)
Jók voltak az emelkedők. Kellettek nagyon, hiszen miattuk jöttünk. Elgondoltam, hogy tengerszintről majdnem feltekertünk a Mont Blanc csúcsára. Na jó olyan magasra nem, de a Grosklockner magasságáig (3.798 m) biztos, hogy feltekertünk volna. :)) Bár ennyi erővel vehetnék egy korbácsot, azzal is tudnék elég szenvedést okozni magamnak, és ki sem kéne tenni a lábamat otthonról. Szóval volt időm elgondolkodni az élet értelmén, meg azon, hogy most otthon a duruzsoló TV-ben nézhetném a Baywatch-ban Pamela Anderson fürdőruhás idomait. Ehelyett itt tolom a bringát valami bumszli kövek közt egy hegyomláson felfelé, ahol gyalogolni is alig bírok. A tüdőm majd kiköpöm minden edzettségem ellenére.
Valaki mondja már, hogy fáradt és álljunk meg pihenni. Én ilyet magamtól nem mondanék. Inkább itt pusztulok meg. "B+ hegy!!". És itt most nem egy kerékpáralkatrész márkára gondoltam.
A túra felénél körvonalazódott bennem, hogy felhőtlen boldog arcokat nem fogok a célban látni. Arra is rá kellett döbbennem, hogy a túra felét sem tettük még meg és már 8 órája úton vagyunk. Én balga azt gondoltam, hogy egy picit kell csak sötétben tekerni, mivel időben hazaérünk. Elég naiv voltam. Nem is készültem igazából komoly nájtrájdra. Pedig 6 órát bringáztunk a sötétben. És ezekkel az aksikkal mentem még a 24 órás versenyen is. Hűha. Nem töltöttem fel őket. Jól le is merültek a végére.
Virágos nyeregben a korom sötétben éjfél után egyszer csak egy srác ugrott elém, aki a mobiltelefonjával világított a sötétben. Na ez egy szellem! -gondoltam, aki most magával visz. Vagy csak a fáradtságtól halucinálok? A szellem azonban azt kérdezte:
- Nem tudod, merre van a techno party?
Szörnyű, de nem tudtam. Nem is értem hogy bírtam elindulni Pesti Est nélkül. Na így útbaigazítottam a HHH teteje felé, mondom, neki ott van a legközelebbi civilizáció. Gondolom megtalálta, mert a mai hírekben nem olvastam a sötétben elveszett diszkóbalesetett szenvedett áldozatról.
Így lemaradtam a többiektől. A halálfélelem megint elszorította a szívem. Most tűnt fel milyen vacak bóvli a Cateye EL 500-as lámpám. Eddig is mereszteni kellett a szemem, hogy meglássam a sötétben a sziklákat, amik éppen az életemre akartak törni. De eddig ott volt a többiek által gerjesztett nappali fényáradt. Hogy Orby atomfénykardjáról ne is beszéljek.
Jaj a lámpám már a végét járja! A védőszentem 100%-os processzorterheléssel dolgozhatott azon, hogy megmentsen. Paráztam nagyon. Pedig csak a nappal már 1000* bejárt úton kellett legurulnom. Mégis tele lett a gatyesz. Vártam mikor találok el egy sötétben bujkáló farönköt vagy kődarabot. Majdnem megúsztam, amikor éreztem, hogy valamit hátul nagyon eltaláltam. A Bringa feneke hirtelen megugrott. Nehogymá' itt essek a végén! De Stumpy-ka bicajom tette a dolgát és a hátsó rúgóstag elnyelte az ütés nagy részét. Megúsztam!!! Húúú. Eddig fáztam, de most nagyon melegem lett. A többiek szerencsére megvártak, és sikerült beállnom a hozzánk szegődött bringás szuper reflektora elé. Na a normál fényerőnél már igen élveztem az éjszakai suhanást.
Mondhatnám hogy a Beac MAXI nagy bukta volt. A túrán végig szórakoztattuk egymást kisebb nagyobb esésekkel. Kaszi akrobatikus spárgás hegyről legurulása pl. 11 pontos volt, és megúszta sérülés nélkül. Jót kacagtunk. Később már nem annyira. János a csuklóját verte be, Szabi a combjára növesztett nagy puklit. Én untam már a tolást, felszálltam a bringára és 1 pedálfordulat után azonnal elgázoltam egy farönköt. A térdem bánta már megint. :)
Összegzésként elmondhatom nagyon élvezetes túrát teljesített kis csapatunk. Így, hogy már megint tudok ülni az emlékeim is kezdenek megszépülni.
13óra 35percet sikerült bringázni hazáig, ami tekerési rekord. Azonban iszonyat csiga átlag jött ki a sok tolásnak köszönhetően 10,9km/h. Így a letekert táv "csak" 148 km lett. Mindezt bruttó 19 óra alatt. Kicsit rágyúrok mehetek jövőre akár szólóban a 24H-n. Na azt azért nem vállalnám.:)
Aki ezt végigolvasta, az megérdemli.:) Legalább olyan hosszú lett a beszámoló minta túra. Pedig nem is írtam a szuper DH döngetésekről, a vízhordó parittyabácsiról, a kompról, ahol mégis pénzt akartak kérni. Meg a turista srácról, akivel vagy 5 órán keresztül előzgettük egymást. Gyalog olyan tempót ment, mint mi bringával. Elgondolkodtató.
A kalandok már az állomáson elkezdődtek. Pénzem nem bírták felváltani az ügyes vasutasok. Telt az idő, a vonat lassan induláshoz készült. Megtudtam a pénztár nem arra van kitalálva, hogy korán reggel pénzt adjon vissza. Hmmm. Úgy látszik a MÁV pénztár még nem csatlakozott Európához. Valahol lemaradt, vagy kisiklott.
A kis közjáték eredményeképp a kaller bá nem akart felengedni a vonatra, ami szerinte már megtelt. Az igaz, volt már vagy 20 bringa a peronon és ebből a HBSE és a KT2 szép számmal képviseltette magát. Könyörgésem és Orby szavai meglágyították a keményszívű vasúti dolgozó szívét. Sikerült feljutni. Hurrá.
Először azt hittem a rajongóim kattintgatják a peronon a vakuikat, de nem. Begördült mellénk a nosztalgia expressz gyönyörű vagonjaival. A népek ezt fotózták lelkesen. :)
HBSE csapatból János és Szabi a hosszú távra készültek, de hozzánk csatlakozott Orby + barátja valamint Andor is. Vagy inkább mi hozzájuk.:) Szabinka + Zaki Ebalázs és Kaszi a 70-es túrán indultak.
A vonaton folyamatos volt a reggelizés. Ha valaki abba hagyta az evést egyből valaki más kezdett egy szendvicset eszegetni. Kezdetnek mindjárt elmajszoltunk csapat szinten 1 millió kalóriát. De kellett is az energiafeltöltés. Lehet, hogy Lance Amstrong nem ilyen kajákat fogyaszt, de szegénynek mi öröme lehet az életben? :: ))
Repkedtek beszélgetés közben a helységnevek is. Én tudatlanként annyit hámoztam ki belőlük, hogy ami hegyre végződik az nem jó, mert az meredek, és ott tekerni kell. Ami rétre végződik az jó, mert sík, de a legjobb az a turistaház, mert ott piheni, bablötyit enni és söröcskézni lehet. : ))
A rajt után olyan huszáros hajrába kezdtünk, hogy kis csapatunk egyből szétszakadt. Pulzusom kikalimpál a megfelelő zónából. Gondoltam edzésnek jó lesz ez a túra, laza tempóban eltekerészek. De e helyett csak szuszogok. Én vagyok a gyagya, miért hozok túrára pulzusmérőt? Kell nekem ezzel idegesíteni magam?:: ))
Mivel abszolút ismeretlen volt a táj, meg a neveket sem bírtam megjegyezni, nem tudom pontról pontra ismertetni, hogy melyik jelzésen, honnan hová, hogyan jutottunk el. Az Őrsvezetőnk a tapasztalt Orby volt, aki már sokadszor teljesítette a távot. Így őrá bíztuk magunkat. Én magamtól már a rajtnál eltévedtem volna.
Azt hittem csak a maratonok olyanok, hogy az ember nyomja izomból és a végén a tájból nem is emlékszik sokra. Egyelőre nekem eléggé összefolynak a Beac Maxi eseményei is. Veszek egy térképet és próbálom majd Kálámbó módjára kielemezni a történteket.
Ami biztos, hogy becsülettel végigtekertük az adott jelzéseken távot. A B terv az lett volna, hogy ahol aszfaltosabb, kevésbé göröngyösebb, ne adj isten rövidebb, ott azt az utat választjuk. De nem. A hajcsár bácsink szigorú volt és nem engedett. Brühüh. Pedig Jánossal többször próbáltuk szabotálni az eredeti terveket. Nem baj így kaptunk titkosellenörzőpontos becsületpecsétet. Ami azért jó. : ))
Gasztró túrát sikerült véghezvinni ez alkalommal is. Andorral az első alkalommal már frissítettük is magunkat a bevált bablötyi + sör kombóval. Aztán volt még szedrezés + babapiskóta + isteni finom zsíros kenyér hagymával + raguleves. Így utólag is összefut a nyál a számban. Ja majdnem elfelejtettem a többszörös orgazmust okozó mézédes dinnyeszeleteket, amivel a rendezők kedveskedtek fent valamelyik csúcson. Ezekért a pillanatokért érdemes élni. : )) Kisrigóban irigyeltem azért Szabinkát, Zakit, Kaszit, Ebalázst, hogy ők már végeztek a túrával, és békésen falatozhattak. Nekünk meg menni kellett. Ez a hajcsárbácsi műve már megint. Bár e nélkül reggelre sem értük volna el a célt, elég sokat hédereztünk így is.:)
Jók voltak az emelkedők. Kellettek nagyon, hiszen miattuk jöttünk. Elgondoltam, hogy tengerszintről majdnem feltekertünk a Mont Blanc csúcsára. Na jó olyan magasra nem, de a Grosklockner magasságáig (3.798 m) biztos, hogy feltekertünk volna. :)) Bár ennyi erővel vehetnék egy korbácsot, azzal is tudnék elég szenvedést okozni magamnak, és ki sem kéne tenni a lábamat otthonról. Szóval volt időm elgondolkodni az élet értelmén, meg azon, hogy most otthon a duruzsoló TV-ben nézhetném a Baywatch-ban Pamela Anderson fürdőruhás idomait. Ehelyett itt tolom a bringát valami bumszli kövek közt egy hegyomláson felfelé, ahol gyalogolni is alig bírok. A tüdőm majd kiköpöm minden edzettségem ellenére.
Valaki mondja már, hogy fáradt és álljunk meg pihenni. Én ilyet magamtól nem mondanék. Inkább itt pusztulok meg. "B+ hegy!!". És itt most nem egy kerékpáralkatrész márkára gondoltam.
A túra felénél körvonalazódott bennem, hogy felhőtlen boldog arcokat nem fogok a célban látni. Arra is rá kellett döbbennem, hogy a túra felét sem tettük még meg és már 8 órája úton vagyunk. Én balga azt gondoltam, hogy egy picit kell csak sötétben tekerni, mivel időben hazaérünk. Elég naiv voltam. Nem is készültem igazából komoly nájtrájdra. Pedig 6 órát bringáztunk a sötétben. És ezekkel az aksikkal mentem még a 24 órás versenyen is. Hűha. Nem töltöttem fel őket. Jól le is merültek a végére.
Virágos nyeregben a korom sötétben éjfél után egyszer csak egy srác ugrott elém, aki a mobiltelefonjával világított a sötétben. Na ez egy szellem! -gondoltam, aki most magával visz. Vagy csak a fáradtságtól halucinálok? A szellem azonban azt kérdezte:
- Nem tudod, merre van a techno party?
Szörnyű, de nem tudtam. Nem is értem hogy bírtam elindulni Pesti Est nélkül. Na így útbaigazítottam a HHH teteje felé, mondom, neki ott van a legközelebbi civilizáció. Gondolom megtalálta, mert a mai hírekben nem olvastam a sötétben elveszett diszkóbalesetett szenvedett áldozatról.
Így lemaradtam a többiektől. A halálfélelem megint elszorította a szívem. Most tűnt fel milyen vacak bóvli a Cateye EL 500-as lámpám. Eddig is mereszteni kellett a szemem, hogy meglássam a sötétben a sziklákat, amik éppen az életemre akartak törni. De eddig ott volt a többiek által gerjesztett nappali fényáradt. Hogy Orby atomfénykardjáról ne is beszéljek.
Jaj a lámpám már a végét járja! A védőszentem 100%-os processzorterheléssel dolgozhatott azon, hogy megmentsen. Paráztam nagyon. Pedig csak a nappal már 1000* bejárt úton kellett legurulnom. Mégis tele lett a gatyesz. Vártam mikor találok el egy sötétben bujkáló farönköt vagy kődarabot. Majdnem megúsztam, amikor éreztem, hogy valamit hátul nagyon eltaláltam. A Bringa feneke hirtelen megugrott. Nehogymá' itt essek a végén! De Stumpy-ka bicajom tette a dolgát és a hátsó rúgóstag elnyelte az ütés nagy részét. Megúsztam!!! Húúú. Eddig fáztam, de most nagyon melegem lett. A többiek szerencsére megvártak, és sikerült beállnom a hozzánk szegődött bringás szuper reflektora elé. Na a normál fényerőnél már igen élveztem az éjszakai suhanást.
Mondhatnám hogy a Beac MAXI nagy bukta volt. A túrán végig szórakoztattuk egymást kisebb nagyobb esésekkel. Kaszi akrobatikus spárgás hegyről legurulása pl. 11 pontos volt, és megúszta sérülés nélkül. Jót kacagtunk. Később már nem annyira. János a csuklóját verte be, Szabi a combjára növesztett nagy puklit. Én untam már a tolást, felszálltam a bringára és 1 pedálfordulat után azonnal elgázoltam egy farönköt. A térdem bánta már megint. :)
Összegzésként elmondhatom nagyon élvezetes túrát teljesített kis csapatunk. Így, hogy már megint tudok ülni az emlékeim is kezdenek megszépülni.
13óra 35percet sikerült bringázni hazáig, ami tekerési rekord. Azonban iszonyat csiga átlag jött ki a sok tolásnak köszönhetően 10,9km/h. Így a letekert táv "csak" 148 km lett. Mindezt bruttó 19 óra alatt. Kicsit rágyúrok mehetek jövőre akár szólóban a 24H-n. Na azt azért nem vállalnám.:)
Aki ezt végigolvasta, az megérdemli.:) Legalább olyan hosszú lett a beszámoló minta túra. Pedig nem is írtam a szuper DH döngetésekről, a vízhordó parittyabácsiról, a kompról, ahol mégis pénzt akartak kérni. Meg a turista srácról, akivel vagy 5 órán keresztül előzgettük egymást. Gyalog olyan tempót ment, mint mi bringával. Elgondolkodtató.
Megjegyzések