Húsvéti edzőtábor 2 - Esztergom
Igazán rossz időre sikerült ébredni már megint. Bár ezt a metrológusok már megmondták. Mára egy Esztergom kört terveztem magamnak. De a reggeli csepergő eső miatt halogattam csak az indulást. Aztán nagy lendülettel 11-kor elindultam végre. Zugló-Pomáz-Két bükkfa nyereg - Esztergom - Visegrád - Szentendre - UVH - Zugló útvonal volt betervezve.
Megmondom előre, szenvedtem, mint a kutya.
A jó hangulatomat először a kellemes ködös párás időjárás próbálta meg elrontani. Nem sikertelenül. Dobogókö felé úgy éreztem magam, mintha az Alpokban tekernék. Látótávolság 10 méter. Izgultam nehogy elcsapjon valami izgága rövidlátó autós. Megúsztam. Két bükkfa nyeregben megpihentem és beöltöztem az Esztergomig tartó nagy guruláshoz. Március végét mutatott a naptár, de azét sikerült a bicaj kerekét megfürdetni a hóban. Ja és kicsit a Mátrix-ban érezhettem magam, mert találkoztam Neo-val. Csak ez egy Saab kombi volt. Szerényen a rendszáma NEO 1 volt. Micsoda önbizalom.
Lefelé legyorsultam egy mamikát. Ez nem lenne nagy szám, de ő nem gyalog volt, vagy bicajjal, hanem autóban ült. Egy Yaris-ban poroszkált gyökketővel lefelé. Én kivártam a megfelelő alkalmat és az egyik kanyarban jól kigyorsítva elhúztam mellette. Tiszta Forma 1.
Esztergomban nosztalgiáztam egyet a régi kis házunk előtt. De az elmúlt 6 évben semmit sem változott. A város annál inkább. Ha egyszer öreg bácsika leszek, akkor azt hiszem ebben a nyugis kis városkában szívesen eléldegélnék.
A Duna parti bicajút persze jó pár helyen a víz alatt volt az árvíz miatt. Merészen bevállaltam az elsőt. Eztán már nem volt vissza út. Néhány helyen nagy lendülettel lehettet csak lábakat felemelve átkelni. Mint a gyerekek. Tiszta gyagya voltam. Ha elborulok, akkor tekerhetek haza 70 km-t vizesen. De nem volt semmi baj. Jókedvemet csak a fránya szembeszél próbálta meg elrontani.
Legközelebb akkor komorultam el egy picit, amikor a főúton tekerve hatalmas tömeg miatt állt a forgalom. Döbbent arcokat lehetett csak látni. Később a hírekben hallottam, hogy 6 horgász csónakja felborult a megáradt Dunán. Csak öten tudtak kiúszni. A társukat elnyelte a víz.
Innentől a főúton már csak szenvedtem. Fájt a fenekem, a vállam, a nyakam. Próbáltam állítgatni az üléspozíciót, figyelni a laza tartásra, de valahogy nem sikerült. Egy fél óra alatt azért túlestem ezen a holtponton, és többször kiálltam a nyeregből hogy így pihentessem a hátsó felemet. Egy idő után elkaptam egy jó kis ritmust és suhantam, mint a szél.
Szentendrétől sima utam volt hazáig. Csak a Mekibe csábultam be pótolni az elvesztett kalóriákat.
Megmondom előre, szenvedtem, mint a kutya.
A jó hangulatomat először a kellemes ködös párás időjárás próbálta meg elrontani. Nem sikertelenül. Dobogókö felé úgy éreztem magam, mintha az Alpokban tekernék. Látótávolság 10 méter. Izgultam nehogy elcsapjon valami izgága rövidlátó autós. Megúsztam. Két bükkfa nyeregben megpihentem és beöltöztem az Esztergomig tartó nagy guruláshoz. Március végét mutatott a naptár, de azét sikerült a bicaj kerekét megfürdetni a hóban. Ja és kicsit a Mátrix-ban érezhettem magam, mert találkoztam Neo-val. Csak ez egy Saab kombi volt. Szerényen a rendszáma NEO 1 volt. Micsoda önbizalom.
Lefelé legyorsultam egy mamikát. Ez nem lenne nagy szám, de ő nem gyalog volt, vagy bicajjal, hanem autóban ült. Egy Yaris-ban poroszkált gyökketővel lefelé. Én kivártam a megfelelő alkalmat és az egyik kanyarban jól kigyorsítva elhúztam mellette. Tiszta Forma 1.
Esztergomban nosztalgiáztam egyet a régi kis házunk előtt. De az elmúlt 6 évben semmit sem változott. A város annál inkább. Ha egyszer öreg bácsika leszek, akkor azt hiszem ebben a nyugis kis városkában szívesen eléldegélnék.
A Duna parti bicajút persze jó pár helyen a víz alatt volt az árvíz miatt. Merészen bevállaltam az elsőt. Eztán már nem volt vissza út. Néhány helyen nagy lendülettel lehettet csak lábakat felemelve átkelni. Mint a gyerekek. Tiszta gyagya voltam. Ha elborulok, akkor tekerhetek haza 70 km-t vizesen. De nem volt semmi baj. Jókedvemet csak a fránya szembeszél próbálta meg elrontani.
Legközelebb akkor komorultam el egy picit, amikor a főúton tekerve hatalmas tömeg miatt állt a forgalom. Döbbent arcokat lehetett csak látni. Később a hírekben hallottam, hogy 6 horgász csónakja felborult a megáradt Dunán. Csak öten tudtak kiúszni. A társukat elnyelte a víz.
Innentől a főúton már csak szenvedtem. Fájt a fenekem, a vállam, a nyakam. Próbáltam állítgatni az üléspozíciót, figyelni a laza tartásra, de valahogy nem sikerült. Egy fél óra alatt azért túlestem ezen a holtponton, és többször kiálltam a nyeregből hogy így pihentessem a hátsó felemet. Egy idő után elkaptam egy jó kis ritmust és suhantam, mint a szél.
Szentendrétől sima utam volt hazáig. Csak a Mekibe csábultam be pótolni az elvesztett kalóriákat.
Megjegyzések